2021/05/05

Részletes tájékoztató a technológiáról

A PMI égetés helyett hevítéssel működő IQOS eszköze belülről hevíti a dohányt legfeljebb a megfelelő hőfokra, így biztosítva a valódi dohány ízét égés, hamu és füst nélkül.

Az ötlet, hogy a dohányt égetés helyett hevítsük, nem új keletű. Éveken keresztül tartó kutatásnak és fejlesztésnek köszönhetően a Philip Morris International (PMI) megvalósította ezt az ötletet. Termékünk a hagyományos cigaretták alternatívájaként áll rendelkezésre azon felnőtt dohányosok számára, akik nem szoknak le.

A cigarettát meg kell gyújtani ahhoz, hogy el lehessen szívni. A cigaretta magas hőmérsékleten égeti a dohányt. Az égés során káros és potenciálisan káros vegyi anyagok keletkeznek, amelyeket a dohányos belélegez.

Ezzel szemben a PMI égetés helyett hevítéssel működő IQOS eszköze optimális hőfokra hevíti a dohányt, így biztosítva a valódi dohány ízét égés, hamu és füst nélkül. Azzal, hogy a dohányt nem égeti, hanem hevíti, az IQOS dohányhevítéses rendszer használata során nem keletkezik füst, és 95%-kal kevesebb káros anyagot bocsát ki a cigarettához képest*.

Fontos információk: Ez nem jelent szükségszerűen 95%-os kockázatcsökkenést. Az IQOS nem kockázatmentes.


Az IQOS használata során nem keletkezik füst és kellemetlen cigarettafüst szag. Az IQOS jelentősen kisebb mértékben befolyásolja a körülötted lévő levegőt mint a cigaretta.

Fontos információ: Az IQOS nem kockázatmentes számodra és a körülötted lévők számára sem.

Széleskörű és jól megalapozott klinikai bizonyítékok** mutatják, hogy az IQOS használata kevesebb egészségügyi kockázatot jelent, mint a hagyományos dohánytermékek fogyasztásának folytatása.

Fontos információ: Az IQOS nem kockázatmentes és használata során nikotin szabadul fel, ami függőséget okoz.

Fontos kiemelni, hogy az IQOS rendszer termékjellemzői kizárólag az IQOS és a HEETS dohánytöltet együttes használata esetén igazoltak. E termékeink egyéb készülékekkel, illetve egyéb töltetekkel történő használatával kibocsátott anyagok fajtája és mennyisége ismeretlen.


Mi az a hevítéses technológia?

A hevítéses technológia hevített dohánytermékkel működik. A hevített dohánytermékek vagy az égetés helyett hevítéssel működő termékek lényege: ahelyett, hogy égetnék, hevítik a dohányt.

Számos égetés helyett hevítéssel működő termék létezik. A HeatControl™ technológiával rendelkező IQOS, a dohányt optimális hőfokra hevíti fel anélkül, hogy égetné azt. Pontosan szabályozza a hőmérsékletet, ezáltal biztosítva a valódi dohány ízét égés, hamu és cigarettafüst nélkül. Emellett az Ön kezén, haján és ruháján kevésbé marad kellemetlen szag, mint cigarettázás során.

Az IQOS égetés helyett hevítéssel működő eszközei

Jelenleg három típusú IQOS eszköz létezik két különböző konstrukcióban. Az egyik konstrukció két fő összetevője a hevítő és a töltőtok, a másik konstrukció pedig egy integrált készülék, amely egyesíti a hevítőt és a töltőtokot. Az IQOS azoknak a felnőtt dohányosoknak készült, akik nem szoknak le.

Az IQOS 3 DUO hevítője két egymást követő használatra ad lehetőséget anélkül, hogy a hevítőt vissza kellene tenni a töltőtokba, és összesen 20 dohányzási alkalmat biztosít, mielőtt a töltőtokot tölteni kellene; a jelenlegi leggyorsabban feltöltődő hevítővel rendelkezik (csak 1 perc és 50 másodperc a töltési idő az első használatig).

Az IQOS 3 Multi olyan integrált készülék, amely egyesíti a hevítőt és a töltőtokot. Az eszköz 10 dohánytöltet egymást követő elszívását teszi lehetővé, mielőtt újra fel kellene tölteni azt.

Az IQOS 2.4 Plus készülék töltőtokja egy feltöltéssel 20 dohányzási alkalomra ad lehetőséget.


Hogyan működnek az IQOS égetés helyett hevítéssel működő eszközei?

Minden égetés helyett hevítéssel működő IQOS eszköz ugyanúgy működik: először a hevítőbe kell behelyezni a dohánytöltetet, majd egy gombnyomással be kell kapcsolni a hevítőt, és már szívható is a hevített dohánytöltet. Amikor a dohánytöltet hevítése lejárt, egyszerűen eltávolítható a hevítőből és kidobható a szemetesbe.

Dohánytöltetekre vonatkozó minőségi követelmények

A dohánylevelek előkészítésén múlik minden, kizárólag olyan dohány kerülhet a dohánytöltetekbe, amely megfelel a legmagasabb minőségi követelményeknek. Ehhez egyedi, szabadalmaztatott feldolgozási módszert használunk, amely ahhoz szükséges, hogy a dohány optimális állapotú legyen a hevítéshez. A folyamat során a dohányleveleket porrá őrlik, majd dohánylapokként új formát adnak nekik. Ezeket a lapokat azután feltekerik, és egy dohányrúd készül belőlük, majd az összes többi alkotórész egyesítésével létrejön a dohánytöltet.

Az IQOS készülék dohánytöltetei a cigarettáéhoz hasonló ízérzetet nyújtanak.


Tudj meg többet az IQOS rendszerről és a mögötte rejlő technológiáról.


* „95%-kal kevesebb”: a WHO által a cigarettafüstben csökkenteni javasolt 9 vegyi anyag szintjében jelentkező átlagos csökkenést mutatja, amibe nem tartozik bele a nikotin. További információért nézd meg a Fontos információk oldalt.
**Forrás: Az IQOS rendszerre vonatkozóan rendelkezésre álló bizonyítékok összessége alapján a hagyományos dohánytermékek fogyasztásának folytatásához képest. További információért nézd meg a Fontos információk oldalt.

Egyéb részletes tudnivalók

Tudj meg többet az új IQOS ILUMA i PRIME készülékről!
Cikk olvasása
Az IQOS ILUMA PRIME és az IQOS ILUMA i PRIME összehasonlítása
Cikk olvasása
Mi az a FlexPuff funkció az új IQOS ILUMA i PRIME készüléken?
Cikk olvasása
Mi az a Pause Mode az új IQOS ILUMA i PRIME készüléken?
Cikk olvasása